Madeira után új kaland várt minket – rögtön Egyiptom következett, ahol Dahabon, egy kedves barátunk tengerparti esküvőjén voltunk. Innen kanyarodtunk tovább Szardíniára önkénteskedni, ami nem is sejtettük mekkora hatással lesz majd ránk.
Ebben a blogposztban elmesélem, hogyan találtuk meg a hosztot, milyen munkákat végeztünk, miket főztünk növényi alapon és mit tanultunk ez idő alatt – magunkról, másokról, és a természetről Szardínián.
Izgatottan vágtunk bele a következő kalandba, hiszen egy különleges hely várt ránk Szardínia szívében, egy apró, nyugodt faluban. Már az első videóhívás alatt éreztük, hogy megvan a közös hang: a házigazdánk lelkes volt, megmutatta a házat, mesélt a terveiről, és nem titkolta, hogy rengeteg munka vár ránk a kertben.
Ami igazán megragadott bennünket, hogy ő maga is vegán, és kézműves, fermentált vegán sajtokat készít a saját kis csapatával. Amint megtaláltuk őt a Workaway-en, tudtuk, hogy nem is érdemes tovább keresgélnünk. Gyorsan egyeztettünk, pár nap alatt megbeszéltük a részleteket, és már szerveztük is az utat.
Eredetileg csak áprilisra terveztünk maradni, de végül annyira jól éreztük magunkat, hogy másfél hónap lett belőle. Ez az időszak tökéletes átmenet volt az utazásaink következő állomásaihoz, és közben egy picit le is lassulhattunk.
Egyiptomból Velencébe repültünk, majd egy éjszakát a reptéren töltöttünk. Másnap reggel indultunk tovább Cagliariba, Szardínia fővárosába. Innen egy kellemes, másfél órás vonatút vitt tovább Abbasanta városáig, ahol a házigazdánk már várt ránk. Egy rövid autózás után megérkeztünk abba az apró, csendes faluba, ahol a következő hetekben otthonra leltünk.
Az idő itt valóban lelassul – pont erre vágytunk.
A házigazdánk korábban egy nagyobb tengerparti városban élt, de tudatosan döntött úgy, hogy egy lassabb, természetközelibb életet választ. Ebben a faluban hozta létre azt a kis “laboratóriumot”, ahol kézműves vegán sajtokat készít – és nem csak ez teszi különlegessé ezt a helyet. A falu, Sorradile, maga is külön történet: egykor közel ezren éltek itt, mára alig háromszázan maradtak. A fiatalok elmentek, az idősek egyre kevesebben vannak, sok ház már üresen áll.
De a hosztunk – néhány barátjával együtt – nem adja fel. Nemcsak a vegán életmódot népszerűsíti, hanem közösséget is épít. Hozzá hasonló értékrendű embereket hív maga köré, önkénteseket fogad, programokat szervez, és újra életet próbál lehelni ebbe az elfeledett településbe.
Ez a szándék minden nap érződött: nemcsak a kerttel és a házzal foglalkoztunk, hanem részesei lehettünk egy folyamatnak, ami az emberek jövőjéről is szól.
És ehhez tökéletes volt a helyszín: a falu domboldalra épült, ahonnan beláttuk a közeli tavat. Minden este innen néztük a naplementét – narancs, rózsaszín, arany színek. Csend, friss levegő, és az az érzés, hogy pont jó helyen vagyunk.
A házigazdánk sokat dolgozott a saját vállalkozásán, így a legtöbb napot kettesben töltöttük, és ezt egyáltalán nem bántuk. Megteremtettük a saját ritmusunkat, amiben rugalmasság és rendszerezettség egyensúlyban volt.
Reggelente korán keltünk. Ilyenkor mindenki a maga kis dolgaival foglalkozott. Dolgoztunk a vállalkozásunkon, tartalmakon, és tanultunk, hogyan fejleszthetnénk tovább. Már az első napokban megbeszéltük milyen nagyobb projektekben, napi feladatokban segítsünk, így mindig tudtuk, hogy mit tegyünk. Szabad kezet kaptunk a teendőkben, így a saját tempónkban, az időjáráshoz és az energiánkhoz igazítva végeztük a dolgunkat.
Általában 10 és 14 óra között dolgoztunk, majd ebédeltünk, néha csak kettesben néha hárman. Napi 4 órát dolgoztunk a kertben, emellett segítettünk a ház tisztán tartásában, és elvittük még napi 2 alkalommal sétálni a hosztunk kutyáját.
Délutánonként gyakran kettesben sétáltunk egyet, kimentünk a közeli kondiparkba, vagy csak napoztunk, pihentünk egy kicsit. Vacsora előtt jutott még idő a saját vállalkozásunkra is, a napot pedig általában egy naplemente nézős kutyasétáltatással zártuk.
Ez az életforma nem csak pihentető volt, hanem inspiráló is: volt időnk elmélyülni, tervezni, alkotni. Úgy éreztük, végre visszataláltunk önmagunkhoz, és ahhoz a konzisztenciához, amire rég óta vágytunk.
Már előre tudtuk, hogy a házhoz egy hatalmas, régóta elhanyagolt kert tartozik – legalább 25 éve nem nyúlt hozzá senki. Az elvadult terület csak arra várt, hogy valaki újra életet leheljen bele. Mi pedig örömmel vetettük bele magunkat a feladatba.
Mielőtt megérkeztünk, egy munkagép már megtisztította a kert egy részét, de bőven maradt tennivaló. A földet sűrű futószeder hálózta be, és más szúrós, makacs növények, amik szinte teljesen eltakarták, mi van a kertben. A régi kőfalak helyenként leomlottak, a melléképületek tele voltak porral, rozsdával és szeméttel – a természet teljesen átvette az uralmat.
A feladataink világosak voltak: folytatni a gyomlálást, elégetni az összegyűjtött zöldhulladékot, újraépíteni a kőfalakat (legalábbis a legfontosabb részeket), öszességében rendet tenni. Egy-egy nap még nem hozott látványos változást, de hétről hétre kézzel fogható volt az átalakulás. A hatalmas kupac eltűnt, a falak újra álltak, a kert kezdett visszanyerni valamit abból, ami régen lehetett.
Ez volt talán az egyik legkielégítőbb része a szardíniai időszaknak. Nemcsak dolgoztunk, hanem valami maradandót hoztunk létre. A házigazdánk hálás volt, mi pedig büszkék lehettünk arra, hogy részesei lehettünk ennek az újjászületésnek.
Áprilisban érkeztünk Szardíniára, a tavasz közepén, amikor az idő kellemesen meleg, a természet csak úgy zöldellt, és nekünk is minden napra jutott valamilyen friss élmény – szó szerint.
A kertekben citrusfák virágoztak, de még mindig bőven akadt érett gyümölcs is. Citrom, narancs, vérnarancs, mandarin. Minden nap szedtünk néhányat, amit aztán a reggeli zabkásába tettünk, vagy séta közben ettünk meg. Külön öröm volt fára mászni, kézzel leszedni őket, nem a boltból hazavinni.
De a gyümölcsök mellett zöldségekben és vadon termő növényekben is bővelkedett a sziget. Például fava babot eddig csak szárítva láttam, most pedig frissen használhattam. Neked is újdonság? Az íze kicsit olyan, mint a zöldborsó, csak nagyobb, tartalmasabb szemekkel. Nyersen salátába, vagy egyszerűen más zöldségekkel megpárolva, mindenhogy finom volt.
A vad édeskömény és vadfokhagyma is most volt szezonális, így gyakran készítettem belőlük pesztót vagy dobtam salátába. Vadspenótot is sokszor gyűjtöttünk séta közben, és néha borágót vagy vadspárgát is használtunk. Ezeket sokszor farro-val vagy orzo-val (tönköly és árpa) tálaltuk, amik meglepően új élményt adtak az otthon használthoz képest.
Az igazi különlegesség viszont a házi makkliszt volt. A házigazdánk gyűjtötte, áztatta, szárította, őrölte – és ez a sok lépés végül egy leginkább a gesztenyéhez hasonlító, enyhén édeskés, diós aromájú lisztet eredményezett. Használtam palacsintába, kekszbe, még kovászos kenyérbe is, örömmel kísérleteztem vele.
Ez az időszak számunkra a természethez való kapcsolódásról is szólt. A reggelek nyugalma, a madarak hangja, a reggelihez szedett mandarin illata – ezek olyan emlékek lettek, amikre mindig jól esik visszagondolni. A helyi ízekről és a szezonális ételekről készült egy külön blogbejegyzés is, amit ezen a linken érsz el.
És természetesen a helyi olasz pizza sem maradhatott ki. A hosztunk ismert egy jó helyet, ahova ráadásul az ő saját sajtjait vittük, és a frissen kisütött pizzára reszeltük a vegán pecorino-t és tettünk egy kis krémsajtot is.
A szállásadónk vállalkozása tényleg különleges és egyedülálló: kézműves, fermentált növényi sajtokat készít, és nem is akármilyeneket. És nemcsak a szigetet látja el, hanem egész Európába szállít, és a választék egészen elképesztő.
Kóstoltunk szarvasgombás krém”sajtot”, camembert kultúrával készült kesu”sajtot”, pecorino-ihlette keményebb “sajtot” és egy friss, ricottára emlékeztető változatot is. Sőt… még egy valódi kékpenészes „sajtot” is! Mindezt teljes mértékben növényi alapon, aromák nélkül, fermentálással és érleléssel.
Leírhatatlan, mennyire gazdag és izgalmas ízvilág bontakozott ki egy-egy falatban.
Őszintén nagyon hálás vagyok az élményért, köszi Veghu! Karácsonyra biztosan fogok rendelni egy összeállítást tőlük. És ha téged is érdekel a fermentált növényi sajtok világa, szívből ajánlom, hogy nézd meg a Veghu oldalát, vagy kukkants be az Instagramjukra, igazi gasztroélmény!
A séta itthon is a mindennapjaink része, de Szardínián új jelentést kapott. Részben a kutyasétáltatás miatt, itt nem egy hosszabb délutáni túra, hanem 2-3 rövidebb kör vált szokásunkká. Nagyon szerettük ezeket, különösen esténként, amikor már csend volt, és a naplemente fényei narancs és lila különböző árnyalataira festették a tájat. És sokszor séta közben jöttek a legjobb ötleteink.
Madeirán sok időt töltöttünk együtt a családdal, ami a vállalkozásunkra fordított idő rovására ment, így az elmúlt időszakban kissé lemaradva éreztük magunkat. Szardínián azonban a házigazdánk elfoglaltsága miatt kevesebb lett a társasági program, és több a nyugodt, fókuszált idő.
Reggeli előtt is tudtunk haladni, délután pedig szabadon dolgoztunk tovább. Készültek a tartalmak, elindítottuk a heti hírlevelet, és végre a napirendünk egyensúlyba került. Az ittlétünk alatt nem csak kipihentebbek lettünk, de előre is sokat léptünk.
A mindennapok örömteli pillanatai mellett néhány igazán emlékezetes élménnyel is gazdagodtunk Szardínián.
Az egyik hétvégén, amikor a hosztunk elutazott, megkaptuk az autóját, így elindultunk felfedezni a sziget nyugati partját. A San Marco-félszigeten sétálva gyönyörű látvány fogadott minket: tiszta türkizkék víz, homokos part és a természet zöldje. Ezután Oristanóban ebédeltünk, majd a tengerparton lazultunk, és még egy kis fagyizás is belefért. Olyan nap volt ez, mint egy olasz mini nyaralás, imádtuk!
A 9. évfordulónkat is itt ünnepeltük. Készítettünk egy finom vacsorát, lesétáltunk a tópartra piknikezni, beszélgettünk, kapcsolódtunk és megnéztük a naplementét. Egy kis játékkal is készültem, olyan kérdéseket hoztam, amik segítenek mélyebben egymásra hangolódni, szokásokról, tervekről, célokról. A tópart nyugalma tökéletes háttér volt hozzá.
Idén először nem Magyarországon töltöttük a húsvétot. Bár a faluban nem voltak hivatalos programok, mi ünnepi hangulatot teremtettünk magunknak: friss zöldségek, vegán füstölt tofu „sonka” és kurkumával festett tofu „tojás”, házi pesztós kovászos babka, és természetesen sajtvariációk a hosztunktól.
Május elsején egy baráti piknikre hívtak minket: mártogatósok, saláták, vegán sajtok, édes falatkák és sok nevetés. Az estét egy csodás, naplementés szabadtéri jógával zártuk.
Egy délutáni kutyasétáltatás során egy idős néni, akivel már többször is összefutottunk, áthívott minket egy kávéra. Először visszautasítottuk, de végül mégis bementünk hozzá. Csak olaszul beszélt, mi pedig az egykor egyetemen tanultakból próbáltuk követni a történeteit. De nem is a szavak voltak a lényeg. Hanem az a szeretetteljes figyelem, amit kaptunk, a lelkesedésével, amivel mesélt nekünk. A végén pedig a kertjéből még friss narancsot és mandarint is kaptunk!
Mint minden új helyen, itt is kellett néhány nap, mire megtaláltuk a saját ritmusunkat. A reggeli jóga például kimaradt, mert nem igazán volt ideális hely a gyakorláshoz. Azonban minden héten elmentünk egy csoportos órára a faluban, ahol össze is barátkoztunk a többekkel. Pár perc sétára pedig egy kis kondipark is volt, ahova hetente többször is lementünk erősíteni.
A kert most kevésbé volt bőkezű, mint más helyeken. Nem nőtt saláta vagy friss zöldfűszer, így kreatívan a sétáink során gyűjtött alapanyagot tudtuk felhasználni a piacról kapott zöldségkosár mellett.
Szerencsére ezek tényleg csak apró nehézségek voltak a korábbi tapasztalainkhoz képest. Lehet másnak nagyobb kényelmetlenséget okozna, ami egy 120 éves, felújítatlan házban éléssel jár, de mi ezeket gyorsan megszoktuk.
Egy 300 fős faluban laktunk, ahol valaki nemcsak álmodik egy jobb világról – hanem tesz is érte. Amit a hosztunkban igazán csodáltunk, az a küldeséstudat, amellyel vállalkozását viszi előre, és ahogyan új életet szeretne hozni ebbe a kis faluba. Olyan embereket hív maga köré, akik hisznek a fenntartható életben, a közösség erejében, és abban, hogy lehet másképp is. A sajtok, amiket készít, egyszerre őrzik a hagyományt, és nyitnak utat valami új felé – ahogy maga ez az életforma is. Ez az elköteleződés, ez a hit és szenvedély számunkra is erőt adott.
A legnagyobb tanulságunk talán ez volt: ha szívvel csinálod, amit csinálsz, abból mások is töltekezni tudnak.
A Workaway egy nagyszerű lehetőség arra, hogy utazás közben kulturális élményeket szerezz és önkéntesként dolgozz. A blogsorozat első részében magáról a Workawayről is bővebben írtam. Szóval, ha kíváncsi vagy a platform működésére, az előnyeire vagy a mi első élményünkre Olaszországban, akkor azt itt tudod megtekinteni.
Ha szeretnél te is hasonló programokban részt venni, akkor regisztrálj a Workaway weboldalán. Ha az alábbi linket használod a regisztrációd során, akkor 1 hónap extra tagságot kapsz ajándékba. Illetve ezzel egy időben a mi tagságunk is 1 hónappal meghosszabbodik.
8 hónap, 8 ország, 240 ezer forint havonta – kevesebbe került utazni, mint otthon maradni. Workaway-jel ingyen szállást és ételt kaptunk, miközben helyi családokkal éltünk és dolgoztunk. Mutatjuk a teljes költségvetést, minden spórolási tippel együtt!
Három hét Svájcban, a hegyek között – friss kertből szedett alapanyagok, illatos fűszerek és színes, őszi hangulatú növényi ételek minden nap. A céklás ragutól a vegán fondue-ig, minden falatban ott volt a házi ízek melege és a természet közelsége. Fedezd fel, milyen finomságok születtek a svájci hetek alatt! 🌿
