A blogsorozat következő részében elmesélem hogyan éreztük magunkat a nagy kalandunk első állomásán, és hogyan boldogultunk TÉNÉ ételekkel El Hierro-n. Ha kíváncsi vagy, hogy miért indultunk útnak több hónapra, akkor olvasd el az előző posztomat. Egy biztos: kalandokban most sem volt hiány! 3 naplemente 1 napon belül, szülinapozás az óceánparton, hatalmas hullámok és rengeteg kirándulás a természetben.
Az idei év elég pörgősen indult, az ünnepek után szinte teljesen kiköltöztünk a lakásunkból, hogy ki tudjuk adni, amíg távol vagyunk. Mi is a célunk? Több hónapot tölteni Európa különböző országaiban, ahol Workaway keretein belül családoknál önkénteskedünk. Az első állomásunk El Hierro, a legkisebb Kanári-sziget.
Úticéljainkat úgy választottuk ki, hogy az év első hónapjaiban minél délebbre menjünk, és élvezhessük a kellemes, tavaszias időjárást. Az elsődleges célpont a Kanári-szigetcsoport volt, de a pontos helyszínt a hosztok és a lehetőségek alapján választottuk ki. Már kora ősszel elkezdtük a keresést, de csak novemberben kezdtük el felvenni velük a kapcsolatot. Elsősorban kerti, és ház körüli munkákban, takarításban és főzésben szerettünk volna segíteni, lehetőleg vegetáriánus vagy vegán családnál. Ezeket a feladatokat szívesen csináljuk, nem olyan megterhelőek, és így a vállalkozásunkra is marad időnk.
Az első szimpatikus hoszt, akivel felvettük a kapcsolatot, El Hierro-n lakott, de a dátumok miatt nem tudtunk megegyezni. Már kezdtünk lemondani a Kanári-szigetekről, amikor váratlan helyről jött a megoldás. Akinél tavaly nyáron Ausztriában 1 hónapot önkénteskedtünk, vele azóta is tartjuk a kapcsolatot, és ő sokat mesélt El Hierro-ról, mivel ő is volt ott wokraway-en. Mikor megtudta, hogy még továbbra is helyet keresünk, azonnal ajánlotta az ottani hosztját.
Elolvastuk a profilját és nekünk is megtetszett a lehetőség. Ugyan nem volt külön kiemelve a vegán/vegetáriánus konyha, de a leírásban szerepelt a kerti munka, takarítás és főzés, illetve, hogy bármilyen ételnek örül, csak legyen, aki főz rá. Így felvettük vele a kapcsolatot, és végül sikerült megegyeznünk: egy teljes hónapot tölthettünk nála, egészen február közepéig.
Az érkezésünk szerencsére lehetett rugalmas, így elsősorban a repülőjegyárak határozták meg az időpontot. Mivel nincs közvetlen járat El Hierro-ra, csak Teneriféről vagy Gran Canariáról lehet eljutni a szigetre, komppal vagy helyi repülőjárattal. Végül január 14-ére találtunk egy kedvező Wizz Air járatot Gran Canariára, El Hierro-ra pedig másnap délelőtt repültünk tovább. Az éjszakát egy hostelben töltöttük a fővárosban, Las Palmasban.
A hosztunk német származású, és már több, mint 35 éve él a szigeten, asztalosként dolgozik. Érdekesség, hogy sok német költözött ide az évek során, mi is többükkel találkoztunk az itt töltött idő alatt.
A házunk egy kis településen, kb. 680 méter magasságban volt. Ez tényleg egy apró falu: alig van néhány ház az út mentén, szomszédok is csak elvétve. A szigeten amúgy sincsenek nagyvárosok, a teljes lakosság alig 10 ezer fő. Igazán nyugodt, természetközeli környezetben tölthettük ezt az időszakot.
A házban saját szobánk volt és egy másik önkéntes lánnyal osztoztunk a fürdőszobán. A hosztunk egy külön épületben lakott, sőt, volt még egy extra lakrész is, ahol egy negyedik önkéntes volt. Az első héten összesen 6-an voltunk, rajtunk kívül még 3 másik workawayer is volt ott.
A lakrészeket kiegészítette egy 3 szintes kert, egy krumpliültetvény, egy újonnan épülő ház, a vendéglátónk szuvenír boltja, na meg az állatok: 3 cica, sok csirke és egy nyuszi is. A napi 4-5 órás munkaidő rugalmas volt, szigorú szabályok nélkül. Egy „to do” lista alapján dolgoztunk: locsoltuk a kertet, etettük az állatokat, főztünk, takarítottunk, figyelünk a szuvenír boltra és felügyeltük a banánaszalást.
El Hierro-n januárban viszonylag későn, csak 8 óra körül kel fel a nap, így a többiek fél 9 felé kezdtek el mozgolódni. Mi viszont igyekeztünk tartani a koránkelős rutinunkat, és 5:30-6:30 között már ébren voltunk, attól függően, mennyire tudtunk időben lefeküdni előző este. Szerettünk volna minden reggel jógázni és a vállalkozással foglalkozni, de ez nem mindig sikerült. Reggeli után, nagyjából 10 óra körül kezdtük el a munkát és délután 2-ig dolgoztunk, akkor volt az ebéd.
Reggelire általában zabkását ettünk, de gyakran helyettesítettük vagy kevertük egy helyi különlegességgel, a gofio-val. Ez egy pirított kukorica- vagy búzaliszt, de kóstoltunk 7 gabonás verziót is. Feltétnek helyi, szezonális gyümölcsöket használtunk, és itt igazán kiélhettük a déli gyümölcsök iránti vágyainkat: friss maracuja, banán, ananász, avokádó, papaja, narancs, aszalva füge, mangó, szilva, sőt, kaktuszgyümölcs is került a tálkánkba.
Az első héten nagyon jó időnk volt, mégis keveset tudtunk a kertben dolgozni. Én főleg takarítottam, rendet raktam és főztem, Márió pedig a norvég bácsival falat és plafont festett az új lakóépületben. Ahogy a korábbi workaway önkénteskedések alkalmával, itt is tapasztaltuk, a higiéniai különbségeket, így az első napokban nagyobb hangsúlyt fektettünk a rendrakásra, takarításra. A következő hetekben aztán főleg a kertben dolgoztunk, igyekeztünk megfékezni az időközben egyre jobban növő gazokat.
Ebédre általában egyedül készültem a csapatnak, néha volt segítségem is. Igyekeztem helyi és szezonális alapanyagokra támaszkodni, és a kerti zöldségeket használni. Rengeteg saláta, spenót, rukkola, mángold, sőt még brokkoli is termett, így ezek gyakran főszereplők voltak. Az Okostányér modellt szem előtt tartva mindig készült teljes értékű gabona, hüvelyes, sok zöldséggel és olajos magokkal tálalva. Néhány inspiráció ebből a hónapból:
Vacsorára a legtöbbször hummuszt készítettem. Az elmúlt években sokat kísérleteztem, és a saját képletemnek köszönhetően mindig sikerült finomat alkotni. A hummuszt házi kovászos kenyérrel és kerti salátával tálaltuk, amihez öntetnek kerti narancsot vagy citromot használtam. Imádom, amikor ilyen friss, kerti alapanyagokkal készíthetem az ételeket!
A nagy szárazság miatt még mindig termett a kaktuszgyümölcs, így azt is tudtunk frissen kóstolni, de házi lekvár, és aszalt formában is ki tudtuk próbálni. A másik elmaradhatatlan gyümölcs, a banán volt. A hosztunk minden hétfőn vett egy helyi farmertől egy nagyobb adagot. Egyrészt frissen ettük, a többit pedig megaszaltuk. Az érett banánokat félbevágtuk és az aszaló szekrénybe raktuk. Ha napos idő volt és napelemről tudott menni az aszaló, akkor kb. 5-6 nap alatt teljesen kiszáradtak. Ezt egyrészt nasinak, vagy a reggelihez használtuk, de a fő cél a szuvenírboltban árusítás volt.
Egyik délután az egyik Spanyolországból érkezett barát megkérdezte, készítettem-e már házi mojo szószt. Mivel még nem, örömmel megmutatta az ő verzióját, ami tényleg nagyon finom lett – persze én az olajat kihagytam volna, helyette több zöldséggel és egy kis vízzel hígítottam volna. Fun fact, hogy angolul nem beszélt, én pedig kb. tíz éve használtam utoljára aktívan a spanyolt, mégis jól megértettük egymást, sőt, egész sok mindent fel tudtam eleveníteni.
Délután mindig (1 esős nap kivételével 😅) beiktattunk egy legalább 1-1,5 órás sétát a környéken. Maga a sziget eléggé dimbes-dombos, a legmagasabb pontja 1501 méter. Mi 680 méter magasan laktunk, így „könnyen” fel tudtunk túrázni akár 1000 méter fölé is a környéken. Igazán jól esett délután a természetben levés, még ha az időjárás néha meg is tréfált bennünket.
A sziget időjárása ugyanis nagyon változékony: előfordult, hogy napsütésben indultunk el, de egy hirtelen jött ködfelhő már teljesen más hangulatot adott a túrának. Az első héten még kellemes, tavaszias 18-20 fok volt, főleg amikor a nap is sütött, de a második hétre megérkeztek a szeles, esős napok, és este a hőérzet 10 fok körülire csökkent.
Az új napirend az elején szokatlan volt – nemcsak a környezet és a teendők miatt, hanem az egyórás időeltolódás is kicsit megkavart minket. A második hét végére viszont szépen kialakult a saját kis rutinunk.
Reggelente jóga, olvasás, naplózás, és Duolingo volt a program, majd a vállalkozásra fókuszáltunk. Én tartalmat gyártottam, videót vágtam, véglegesítettem a hummuszos könyvemet, Márió pedig az „Idén Sikeres Vállalkozó Leszek” kihívást csinálta, a weboldalt és az emaileket kezelte.
Az előző évek Workaway tapasztalataiból tanulva tudatosan több időt szántunk a saját teendőinkre, és ez nagyon jól működött most. A reggeli rutin mellett, a délutáni séták után, illetve vacsora után is beiktattunk még egy 1-1 órás blokkot a vállalkozásra. Sőt, sokszor séta közben is ötleteltünk, átbeszéltük a teendőket, terveztünk, és tényleg ilyenkor jöttek a legjobb inspirációk! Még egy új receptkönyv ötlete is megszületett. 😉
Fontos volt számunkra, hogy ez ne egy merev időbeosztás legyen, hanem megengedésben, rugalmasan alakítsuk a mindennapjainkat. Nem zárkóztunk el a többiektől, nem hagytuk ki a spontán beszélgetéseket, közös programokat sem, és pont ez a hozzáállás inspirálta a körülöttünk lévőket is
Akár csak az ausztriai 1 hónap alatt, itt is rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Számomra a legmeghatározóbb élmény az óceán sokszínűségének megtapasztalása volt, valamint az, hogy a születésnapomat az óceánparton ünnepelhettem. Emellett persze kiemelném azt a hétvégét is, amikor autót béreltünk és bejártuk a szigetet. Rengeteg élmény és kaland 2 napba sűrítve, amit bérelt autó nélkül nem lehetett volna megvalósítani.
Az első hétvégi „szabadnap” alkalmával úgy döntöttünk, lesétálunk az óceánpartra. Előzetesen utánanéztünk a sziget látnivalóinak és, a hosztunk és az ő barátai is ajánlottak kevésbé ismert helyeket. Ha kíváncsi vagy a kedvenceinkre, összegyűjtöttük a 12 legérdekesebb helyet El Hierro-n.
Az első célpontunk a Pozo de las Calcosas volt, ahol az óceánparton egy természetesen kialakult medencében lehet fürdeni. A szállásunktól kb. 9 km-re, 2 órányi sétával lehetett elérni, amely nagyrészt meredek ösvényen vezetett lefelé, kb. 700 méteres szintkülönbséggel. Az útvonal második szakasza, Mocanal-ból lefelé vezető szakasz különösen kihívást jelentő volt, figyelni kellett minden lépésre.
Az óceánparton sokkal kellemesebb volt az idő, többet sütött a nap, és a hőérzet is magasabb volt. Reggel még pulcsiban indultunk, de lent már fürdőruhás idő volt, Márió egyből meg is mártózott az óceánban. Napozás és egy kis ebéd után visszaindultunk, de ezúttal az autóutat választottuk, hogy könnyebb legyen a visszaút. Bár hosszabb volt, végül időben mégis jobban megérte.
Összesen 19 km-t sétáltunk, több mint 800 méter szintemelkedéssel, és rendesen elfáradtunk! Ha valaki rövidebb túrát tervez, egyes szakaszokat busszal is meg lehet tenni. Egy későbbi hétvégén visszatértünk ide, de akkor már inkább az autóúton közelítettük meg ezt a csodás helyet.
A második hétvégén úgy határoztunk, hogy bérlünk egy autót négyesben a két másik önkéntessel, és nekivágunk a sziget felfedezésének. A német lánnyal összefogva előre megterveztük az útvonalat, hogy a két nap alatt a lehető legtöbbet lássuk El Hierro-ból.
Szombaton, az autó átvételét követően, a sziget déli részét vettük célba. Első állomásunk Tacorón volt, ami egy különleges, vulkanikus „strand”, ahol lehetett fürdeni. A part kissé sziklás, mégis lenyűgöző a maga módján. Rengeteg rák sütkérezett a köveken, az egész táj olyan, mintha egy másik bolygóra csöppentünk volna, mintha a Marson járnánk.
Ezt követően megnéztük a sziget – és egyben Európa – legdélebbi pontját La Restingában. Itt is lehetett volna fürdeni, de mi inkább ebédeltünk és egy jót sétáltunk a különleges, vulkanikus parton.
A következő úticélunk egy teljesen más világba vitt minket, mindössze 20 perc autózás után már egy varázslatos fenyőerdőben találtuk magunkat: Hoya del Morcillo, egy elképesztően nyugodt és békés hely, mindenképp érdemes meglátogatni. Egy rövid túra után egyszerűen csak leültünk, csodáltuk a tájat, és vagy fél órán keresztül szívtuk magunkba a hely pozitív energiáit, és élveztük a csendet.
Hazafelé két kilátót is beterveztünk: Mirador La Llania és Mirador de Jimana. Utóbbit végül kihagytuk, mert amikor odaértünk, az egész helyet sűrű felhő borította – alig láttunk pár méterre magunk elé.
Viszont a Mirador La Llania mindenért kárpótolt minket! Innen nagyszerű panoráma nyílik az „El Golfo”-ra, ahol Frontera városa és számos nagy banánültetvény található. De ami igazán lenyűgöző volt, az az, hogy ebből semmit sem láttunk! Helyette egy hatalmas, sűrű felhőtakaró terült el alattunk, olyan látványt nyújtva, amit általában csak a repülőgépek ablakából lehet látni.
Másnap a sziget nyugati része felé indultunk, és az első úticélunk a Pico de Malpaso volt, amely 1501 méteres magasságával El Hierro legmagasabb pontja. A csúcs autóval is megközelíthető, bár az utolsó szakasz földúton (amit egyébként a bérelt autók biztosítása nem fedez, szóval nem árt óvatosnak lenni). Szerencsére tiszta, napos időnk volt, és a távolban még a Teide (Spanyolország legmagasabb pontja Tenerife szigetén) is kirajzolódott a horizonton.
Innen tovább indultunk egy hosszú, poros földúton, amely 15 km-en keresztül kanyargott a hegyek között. A rázós út végén megérkeztünk az El Sabinar-hoz, a sziget ikonikus fájához. Ez a különleges fa a szél erejének köszönhetően oldalra dőlve növekedett, mintha egy egy láthatatlan erő próbálná a földre kényszeríteni. A környéken több hasonló elcsavarodott fa is található, így egy kirándulás alkalmával még többet felfedezhetsz ebből a különleges tájból.
A következő állomásunk a régi idők 0 pontja és a Faro de Orchilla, egy régi világítótorony volt. Az érdekessége ennek a helynek, hogy Greenwich előtt ez volt a 0 meridián, vagyis a világ “közepe”. A sziget nyugati része egészen más hangulatú, mivel itt kevesebb a csapadék elég kopár és száraz, mintha egy sziklás sivatagban járnánk.
Egy kis extra izgalomért felkerestünk egy rejtett barlangot, amelyet a világítótorony közelében, a sziklák között lehet megtalálni (a Google Maps-en is fentvan). A bejárat egy sötét alagútba vezet, amelyet néhol lépcsők tesznek járhatóbbá. Fejlámpa mindenképp ajánlott, mert teljes a sötétség bent. A barlang jól követhető, és ki van építve, azonban néhol szűkebb a járat és hajolgatni kell. A végén viszont egy lélegzetelállító látvány fogad: egy természetes „ablak” az óceánra, amelyen át besüt a napfény, és a hullámok morajlása visszhangzik a barlang falai között.
A nap végére egy kis strandolás és naplemente nézés maradt. Útközben megálltunk a Playa del Verodal-nál, ami egy fekete, apró kavicsos partjával az egyik legkülönlegesebb strand a szigeten. A hatalmas hullámok miatt nem lehetett a vízbe menni, de pont ez adta meg a hely varázsát, ugráltunk, játszottunk a partra futó hullámokban, és élveztük az óceán erejét.
Ezután ellátogattunk az Arenas Blancas-hoz, amelyet a sziget egyetlen fehér homokos strandjaként emlegetnek, de számunkra csalódás volt. Fehér homok nem nagyon van, és a part sem volt olyan lenyűgöző, mint a Playa del Verodal.
Hazafele még megálltunk a Charco Azul-nál, ami hasonlóan a Pozo de las Calcosas-hoz, szintén egy természetes medence. Itt már csak egy gyors mártózásra volt időnk, mielőtt visszaindultunk a szállásra, tele élményekkel és a hétvégi kalandok emlékeivel. Útközben még megálltunk megcsodálni a naplementét a Mirador de La Pena-nál.
Pont az ottlétünk idejére esett a szülinapom, és el sem tudtam volna képzelni szebb helyet az ünnepléshez. Elképesztően hálás vagyok, hogy egy kedves osztrák hölggyel, akivel itt barátkoztunk össze, közösen ünnepeltünk. Nem sokkal a szülinapom előtt felajánlotta, hogy kiránduljunk el valahova a különleges nap alkalmából, így született meg a piknik ötlete az óceánparton!
A szülinapi tortáim mindig fontosak nekem, és ez idén sem volt másképp. Már 19 éves korom óta magamnak készítem őket (na meg azóta hivatalosan cukrász is lettem), úgyhogy idén is valami emlékezeteset akartam alkotni, természetesen helyi alapanyagokkal. Az idei tortám így nézett ki:
Egy igazi helyi csoda, tele szeretettel és ízekkel. 🎂
A piknik után nagyot sétáltunk a sziklák között, és végül egy eldugott, kicsike homokos strandhoz értünk, ahol egy gyönyörű naplementével zártuk a napot. Ez a születésnap tényleg felejthetetlen lett, nagyon hálás vagyok ezért az élményért!
Az itt töltött hetek alatt többször is ellátogattunk az óceánpartra és minden alkalommal más arcát mutatta nekünk. Volt, hogy szinte tombolt: erős szél fújt, és a hullámok hatalmas robajjal csapódtak a partnak. Ilyenkor csak leültünk a sziklákra, és csendben figyeltük a természet erejét, vagy épp futottunk nevetve a felénk tartó víz elől.
A nyugodtabb napokon viszont gond nélkül meg lehetett mártózni a kellemesen hűsítő és frissítő vízben.
Az egyik parti sétánk során az osztrák hölgy barátunk mutatott egy különleges helyet, egy sziklás partszakaszt, ahol a nagy hullámzásnak különös hangja volt. Ahogy a víz a sziklák közötti szűk járatokba ért, hatalmas erővel tört ki onnan, mint egy rejtőzködő gejzír, miközben mély, morgó hangot hallatott, mintha egy sárkány lélegzete lett volna. Nagyon különleges, lenyűgöző élmény volt!
Végezetül még pár szót szeretnék ejteni az időjárásról, mert folyamatos meglepetéseket okozott számunkra. Korábban is említettem, hogy mennyire változékony tud lenni itt az idő, de tényleg lenyűgöző volt nap mint nap megtapasztalni ezt. Sokszor előfordult, hogy ragyogó napsütésben kezdtünk el dolgozni a kertben vagy indultunk el sétálni, majd pár perc múlva egy felhő közepén találtuk magunkat.
Az egyik kedvenc élményem pedig egy napfelkelte nézős kaland volt. Amikor reggelre vissza kellett vinnünk a bérelt autót, kitaláltuk, hogy előtte még megnézzük a napfelkeltét a tengerparton. Mire odaértünk, szemerkélni kezdett az eső, és a felhők teljesen eltakarták a nap elől az eget. Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább egy magasabb pontra megyünk, hátha onnan többet látunk belőle. Útközben hol esett és a felhőben, ködben mentünk, hol pedig tiszta időnk volt. Végül Valverde egyik utcáján ért minket a napfelkelte és szerencsére itt vékonyabb felhők mögött ragyogóan lehetett látni – miközben az utca másik végén megint esett az eső. Egészen elképesztő volt, mintha néhány lépésenként más-más évszakba csöppentünk volna.
Ráadásul az időjárás nemcsak a kirándulásainkra volt hatással: a hosztunk teljes mértékben napelemmel fedezi a ház energiaellátását. Ez azt jelentette, hogy ha napos volt az idő, bőven jutott áram főzésre, sütésre, melegvízre, banán aszalásra, de amikor igazán felhős volt, akkor mindenben takarékoskodni kellett. Ilyenkor nem használtuk a sütőt, a mosogatógépet, mosógépet, és melegvíz sem mindig volt. Meghatározó élmény volt ennyire közvetlenül tapasztalni, mennyire kiszolgáltatott az ember a természetnek.
Természetesen, mint minden utazásban, itt is voltak kihívások, amikhez alkalmazkodni kellett. A ház, ahol laktunk, nagyon egyszerű körülményeket kínált: a nyitott ajtók miatt legyek, pókok, macskák állandó vendégeink voltak bent is. A poros levegő – ami elsőre meglepett, hiszen a friss, óceáni levegőt vártam – a házban is megmutatkozott.
A sziget időjárása nappal kellemes, de éjszakára jelentősen lehűlt, főleg egy szigetelt otthonhoz szokott embernek. Még sosem laktam ennyire hideg házban. A takarónk szerencsére meleg volt, de reggelente több réteg ruhában kezdtük a napot. Mégis, valahol itt tanultam meg, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni a környezethez, ha nyitottak vagyunk.
Voltak olyan pillanatok is, amikor az emberi tényezők jelentették a kihívást: különböző hátterű emberek, különböző hozzáállások, más-más munkamorál. Egy közös háztartásban élve ezek a dolgok óhatatlanul felszínre kerülnek, és bár néha frusztráló volt, végül ezek is tanítottak valamit a határok kijelöléséről, türelemről és kommunikációról.
Összességében ezek az apró kényelmetlenségek is hozzájárultak ahhoz, hogy teljesebb képet kapjak arról, milyen itt az élet, nem csupán a turistás szemüvegen keresztül, hanem a valódi mindennapokat megtapasztalva.
Az egyik legfontosabb tapasztalás az volt, hogy mennyire mások itt az emberi kapcsolatok, és az időhöz való viszonyulás. A hosztunkhoz szinte minden nap érkezett valaki, egy barát, egy ismerős, de ezt nem egyeztették előre, nem telefonáltak, vagy küldtek üzenetet egymásnak. Volt aki egy marék avokádóval érkezett, volt aki elvitt valamit, volt aki csatlakozott ebédelni, más pedig segítséget kérni jött. Nem aggódtak azon, hogy mikor lesz nagy közös ebéd, vagy hogy ki mennyit késik, a lényeg az volt, hogy mindenki aki számított az jelen volt.
Összességében egy felejthetetlen élményekkel teli hónapon vagyunk túl! És vajon mi vár még ránk a folytatásban? Az utazásunk célja az inspiráció, új helyek, új emberek és helyi ízek, ételek felfedezése. Sokat tanultunk, tapasztaltunk és izgatottan várjuk az új fejezetet Madeirán.
A legnagyobb felismerésünk talán az volt, hogy a tél, a hideg hónapok nem feltétlenül jelentenek egyet az otthon maradással. Nemcsak nyaralni lehet elutazni – hanem akár dolgozni, alkotni, töltekezni is. Most megtapasztaltuk, hogyan lehet úgy egyensúlyozni a napi 4-5 óra önkéntes munka mellett, hogy mellette a saját vállalkozásunkra is jusson fókuszált idő.
Ha tetszett az írásom és szívesen olvasnál hasonló élménybeszámolókat, megköszönöm, ha értékeled ezt a bejegyzést. Emellett nyugodtan oszd meg velem a gondolataidat, vagy bátran tegyél fel kérdéseket – szívesen válaszolok!
A Workaway egy nagyszerű lehetőség arra, hogy utazás közben kulturális élményeket szerezz és önkéntesként dolgozz. A blogsorozat első részében magáról a Workawayről is bővebben írtam, szóval, ha kíváncsi vagy a platform működésére, az előnyeire vagy a mi első élményünkre Olaszországban, akkor azt itt tudod megtekinteni.
Ha szeretnél te is hasonló programokban részt venni, akkor regisztrálj a Workaway weboldalán. Ha az alábbi linket használod a regisztrációd során, akkor 1 hónap extra tagságot kapsz ajándékba. Illetve ezzel egy időben a mi tagságunk is 1 hónappal meghosszabbodik.
8 hónap, 8 ország, 240 ezer forint havonta – kevesebbe került utazni, mint otthon maradni. Workaway-jel ingyen szállást és ételt kaptunk, miközben helyi családokkal éltünk és dolgoztunk. Mutatjuk a teljes költségvetést, minden spórolási tippel együtt!
Három hét Svájcban, a hegyek között – friss kertből szedett alapanyagok, illatos fűszerek és színes, őszi hangulatú növényi ételek minden nap. A céklás ragutól a vegán fondue-ig, minden falatban ott volt a házi ízek melege és a természet közelsége. Fedezd fel, milyen finomságok születtek a svájci hetek alatt! 🌿
