Ha valaha is álmodoztál arról, hogy egy zöldellő, virágokkal teli szigeten, az Atlanti-óceán közepén ébredsz minden reggel, miközben a napfelkeltét egy hegyoldali teraszról nézed, akkor ez a blogposzt neked szól. Egy hónapot töltöttünk Madeira-n, ahol egy kedves, nemzetközi családnál önkénteskedtünk: kertészkedtünk, főztünk, segítettünk a ház körül, és közben megismerkedtünk ezzel a különleges szigettel.
Ebben a blogposztban megmutatom, hogyan találtunk hosztot, miket ettünk növényi alapon, milyen munkákat végeztünk, és milyen tanulságokat vittünk magunkkal ebből az időszakból.
A kanári-szigeteken töltött hónap után a következő állomásunk Madeira volt. Már korábban megfogalmazódott bennünk, hogy a tél második felét ezen a zöld szigeten szeretnénk tölteni. Ahogy közeledett az év vége, egyre tudatosabban nézegettük a Workaway lehetőségeket, írtunk is több hosztnak, de eleinte nem jött válasz, vagy épp visszautasítást kaptunk.
Kicsit már el is engedtük a dolgot, amikor januárban érkezett egy üzenet: az egyik legszimpatikusabb hoszt végül mégis visszajelzett. Az önkéntes, akit eredetileg vártak, lemondta az érkezését, így pont felszabadult a hely! Másnap már videóhívásban beszélgettünk, és szinte azonnal éreztük, hogy megvan a közös hullámhossz. Hamarosan le is fixáltuk: február közepétől egy hónapot töltünk náluk Madeirán.
Ami fontos volt számunkra: természetközeli környezet, kerti munka, ház körüli segítség, főzés, mindez egy vegetáriánus vagy vegán családnál. Itt minden pont stimmelt.
Február 14-én érkeztünk meg a szigetre, de a családhoz csak néhány nappal később, 18-án költözhettünk be. Addig volt időnk egy kicsit áthangolódni, pár napot Santa Cruzban töltöttünk egy kis apartmanban, közel a tengerhez.
Funchal, a főváros, egészen más hangulatú, mint El Hierro – nagyobb, nyüzsgőbb, élénkebb. Egyik nap meglátogattuk a híres piacot, bejártuk a belváros utcácskáit, élveztük az óceánparti sétányt. Jólesett ez a pezsgés, de éreztük: mi inkább a természet nyugalmát keressük.
Ami viszont rögtön feltűnt: mennyire zöld itt minden! Trópusi virágok, banánfák, buja kertek, tarka növények mindenhol.
Az új otthonunk Madeira keleti részén, nagyjából 600 méterrel a tengerszint felett feküdt, hasonlóan El Hierro-hoz. Egy hangulatos, rendezett ház volt elképesztő kilátással az óceánra. A tetőteraszról minden reggel más arcát mutatta a napfelkelte, színek, fények, felhők játéka, amiben oly sokszor gyönyörködtünk. A ház tágas és barátságos volt, kandallóval, ápolt kerttel és melegséget sugárzó részletekkel, érezni lehetett, hogy szeretettel gondoskodnak róla. Mi egy melléképületben aludhattunk, amiben egy kis szoba volt óriási franciaággyal és egy külön fürdőszobával.
A család, akinél megszálltunk, igazán nemzetközi: az apuka angol, a párja német, a lányuk pedig kéthetente váltogatja otthonát – ráadásul az édesanyja magyar! Amikor mi érkeztünk, éppen az anyukájánál volt, így elsőként csak ketten voltak otthon.
Megmutatták a kertet, ahol majd segítünk, bemutatták az állatokat is: egy magyar vizsla, két cica, három tyúk és egy kakas volt a kis csapat. Rögtön éreztük: itt jó helyen vagyunk. A természet közelsége, a csend, az otthon melegsége és a házigazdák kedvessége olyan fogadtatást adott, amit azóta is jó szívvel emlegetünk.
A napjaink itt is korán kezdődtek: hat körül már ébren voltunk, jógáztunk vagy erősítettünk, majd a vállalkozásra is szántunk időt. Ezután jött a reggeli. Mind a négyünknek készítettem reggelente egy szép tál zabkását, hétvégén pedig palacsinta, sült zabkása, vagy smoothie tál granolával került az asztalra.
A hosztunk listát vezetett a teendőkről, és minden reggel egyeztettünk vele, mire van épp aznap szükség. Jó érzés volt, hogy valóban számított a segítségünk, és értékelték a munkánkat.
Ahogy végeztünk a teendőkkel és megebédeltünk, délután szinte minden nap tettünk egy hosszabb sétát a környéken, sokszor ez lett a nap egyik fénypontja. Este jött a vacsora, utána pedig társasjátékozás a kandalló mellett – ezek a pillanatok különösen közel hoztak minket az apukához és a lányához.
Már az első napokban éreztük: itt valami különleges vár ránk. Egy kedves, nyitott családnál önkénteskedtünk, ahol kertészkedtünk, kisebb-nagyobb ház körüli feladatokban segítettünk, és ami számomra nagy öröm volt: minden nap én főzhettem.
A kertben is bőven akadt teendő. Márió sövényt nyírt, tüzifát cipelt, kerti ösvényt épített, sőt, még betonozni is megtanult! A házigazdánknak rengeteg ötlete és félkész projektje volt, amikhez örömmel csatlakoztunk. Én főzés mellett a teraszt is alaposan kitakarítottam, gazoltam, rendezgettem, apránként minden szebb lett, mint újkorában.
A kerti munka mellett én lettem a „ház séfje” így minden nap új ízekkel örvendeztettem meg a családot (és persze magunkat is). Bár ők már vegetáriánusok voltak, a teljes értékű növényi ételek világa újdonságként hatott rájuk. Nyitottan, kíváncsian kóstoltak, és nagyon kedvelték a színes, izgalmas, tápláló ételeket.
A kertben termett bőségesen mángold, spenót, koriander, petrezselyem és mandarin, a piacról hozott friss zöldségekkel együtt végtelen lehetőségem lett a kísérletezésre. Készült például lila édesburgonyából gnocchi karfiolkrémmel, portugál keles curry, kurkumás sült rizs csicserivel, dahl zabpitával vagy mángoldos tésztaszósz.
Szeretek minden fogásba valami különlegeset belecsempészni: ehető virágokat a salátába, mandarint az avokádókrémbe, vagy pesztót készíteni répalevélből.
👉 Ha kíváncsi vagy az itt készült ételeinkre, nézd meg a külön blogposztot is!
Kíváncsi voltam, milyen madeirai ételeket ajánlanának, amiket növényi alapon is el lehet készíteni – de a válasz kissé meglepett: „Hát… itt az ételek többsége krumpliból és húsból van. Meg persze halból.” Olyat, ami eleve vegán, nem is nagyon tudtak mondani.
Bár a kert tele volt friss zöldségekkel és fűszerekkel, a legizgalmasabb alapanyagokat a helyi piacokon fedeztük fel. Először a híres Mercado dos Lavradores-be látogattunk el Funchalban, ami tele volt egzotikus gyümölcsökkel, de inkább turistás élmény volt. Sok minden Dél-Amerikából érkezett: brazil mangó, Costa Rica-i ananász… Így igyekeztünk mindig megkérdezni, mi az, ami tényleg helyi. Végül azért akadt néhány különlegesség: körte alakú avokádót, többféle maracuját, guavát, papaját, egymagvú tököt és pepinót is vittünk haza kóstolni.
Egészen más élményt nyújtott a Santo da Serra-i vasárnapi termelői piac. A család, akinél laktunk, minden héten itt vásárolt, és egyszer minket is magukkal vittek. Ez tényleg a helyiek piaca volt: saját termesztésű zöldségekkel, gyümölcsökkel, mosolygós árusokkal. Itt végre igazán helyi finomságokat találtunk. Ha Madeirán jársz, ezt ne hagyd ki!
Az egyik kedvenc felfedezésem a pitanga (brazil cseresznye) volt, egy apró, élénkpiros gyümölcs, ami egyszerre édes és fűszeres. Aztán ott volt az anona, más néven krémalma vagy csirimojó, ami tényleg olyan, mintha vaníliapuding és banán keveréke lenne, egy dínótojásba csomagolva. Kóstoltunk még banán-maracuját, almabanánt, és ananászbanánt, a Monstera Deliciosa termését (igen, a dísznövény, amit sokan a nappaliban tartanak).
Az esték vacsora után mindig jó hangulatban teltek. Gyakran társasoztunk vagy kártyáztunk a kandalló körül, és ezek az együttlétek igazi kikapcsolódást jelentettek. Amikor a kislány is otthon volt, új játékokat ismerhettünk meg tőle és a házigazdáktól, és mi is tanítottunk nekik egy kártyajátékot. Sok nevetés, jó beszélgetések és közös élmények, ezek az esték igazán közel hoztak minket egymáshoz.
Madeira nemcsak a híres túraútvonalairól és szikláiról marad emlékezetes számunkra, hanem azokról a váratlan, apró csodákról is, amikre nem is számítottunk – és mégis örökre velünk maradnak. Íme három, amit különösen a szívünkbe zártunk:
Madeira-i tartózkodásunk egyik csúcspontja a Ponta de São Lourenço túraút bejárása volt. A hosztunk épp kirándulni indult a családjával, és kitett minket Caniçalnál, innen indultunk el gyalog a félsziget végéig, majd ugyanazon az úton vissza. Összesen kb. 17 kilométert sétáltunk, ami fárasztó volt ugyan, de minden lépést megért.
Tipp: ha nem szeretnél ennyit túrázni, autóval vagy akár busszal is megközelíthető a túra hivatalos kezdete, ahonnan kb. 1 óra sétával elérhető a végpont (~3,5 km).
Ami igazán különlegessé tette ezt az élményt, az a táj volt, különösen ebben az évszakban: zöldellő hegyek, meredek sziklák és a végtelen óceán találkozása. A melegebb hónapokban a félsziget inkább kopár, most tele volt élettel. A kilátás végig lenyűgöző, de a végponton különösen: nyugalom, tér, és egy olyan látvány, amit nehéz lenne elfelejteni.
Február–március táján, amikor gyakoriak a záporok, a madeirai ég valódi szivárvány rengeteggé válik. Szinte minden nap láttunk legalább egyet, gyakran egészen közelről. Túrázás közben is gyakran bukkantak fel, és mindig újra megdöbbentett a természet játékossága.
A helyiek szerint ez teljesen megszokott jelenség, számunkra viszont mindig újra és újra varázslatos volt. Egy apró, mégis varázslatos élmény, ami miatt még inkább megszerettük ezt a különleges szigetet.
Egyik nap a kislány szörfözni ment északra, mi pedig felfedező útra indultunk. Nem túl precíz tervekkel, csupán egy körtúrát jelöltünk be az Outdoor Active appban. A meglepetés akkor jött, amikor egy eldugott folyómeder mentén haladva hirtelen egy hatalmas vízesés tárult elénk. Felülről.
Annyira megfogott minket ez a hely, hogy megkerestük az utat, amivel alulról is meg lehetett közelíteni, és onnan talán még lenyűgözőbb volt. Nem kerestük, mégis rátaláltunk, ez adta a varázsát.
Bármennyire is hálásak vagyunk ezért az időszakért, fontos megemlíteni: nem volt minden nap könnyű.
Egy család életébe becsatlakozni – még ha csak időszakosan is – mindig hoz magával kihívásokat. Itt is voltak kimondatlan feszültségek, amik néha a hangulatra is rányomták a bélyegüket. Éreztük, igyekeztünk empátiával jelen lenni, de néha nem volt egyszerű.
Ennek ellenére az élmény összességében felejthetetlen volt: megtanultunk jobban figyelni, türelmesebbnek lenni, és még inkább értékelni azokat a pillanatokat, amikor harmóniában tudtunk kapcsolódni, a természethez, egymáshoz és más emberekhez.
Különösen megérintett minket, amikor a házigazdánk 12 éves lánya önismereti könyveket ajánlott nekünk – olyanokat, amiket ő maga is olvasott és ismert. Látszott, hogy számára a belső világ ápolása, az önreflexió nem valami “felnőtt luxus”, hanem a mindennapok természetes része. Egy olyan közegben nő fel, ahol ezek az értékek alapvetőek.
Ez szorosan kapcsolódik az édesapa életszemléletéhez is, akitől sokat tanultunk a tudatosságról. Bár a cége Angliában van, távolról végzi a munkáját, és láthatóan jól egyensúlyozik a munka, a család, a sport, az egészség és a szabadidő között. Minden reggel edzett, figyelt önmagára, mégis jelen tudott lenni a lánya életében – tanulásban, játékok során, beszélgetésben, közös tevékenységekben. Inspiráló volt látni, hogy ez az egyensúly nemcsak elméletben létezik – meg is élhető.
Az egyik legmaradandóbb élményünk az volt, ahogyan a házigazdánk a lányával kapcsolódik. A kislány 12 éves, nem jár iskolába, hanem otthon tanul – ők a homeschooling mellett döntöttek a covid óta. Ez a gyakorlatban napi 2-3 óra fókuszált tanulást jelent, de ennél sokkal több történik: olvas, fest, rajzol, barkácsol, heti rendszerességgel tanul újságírást, és bármilyen témáról lehet vele értelmesen beszélgetni.
De ami igazán különleges volt, az a kapcsolat minősége. Az apuka nem irányította a lányát, nem adott utasításokat, nem kérte számon a feladatokat. Ehelyett kíváncsi volt a gondolataira. Amikor például a kertben dolgoztak, nem azt mondta, hogy “fogd meg ezt”, vagy “tedd oda”, hanem kérdezte: “Szerinted hova lenne jó ültetni ezt?”, “Mihez lenne kedved?” A feladatokban nem volt elvárás, volt helye a véleményének, az érzéseinek, és az együttműködés nem kényszerből, hanem belső motivációból jött.
Ugyanez volt igaz a házimunkákra is: nem volt „kötelező mosogatás”, hanem csere. Ha ma ő mosogat, az apuka csinál másnap banánfagyit. Egyszerű, játékos, mégis tiszteletteljes rendszer, ami tényleg működött.
Számunkra ez a fajta nevelési minta nagyon inspiráló volt. Nem azért, mert tökéletesnek tűnt, hanem mert őszinte és emberi volt. Sok figyelmet, jelenlétet és tudatosságot igényel, de közben láttuk, mennyire működőképes és szeretetteljes. Ez a bizalmon és egyenrangúságon alapuló kapcsolat hosszú távon olyan alapot adhat, ami egy kíváncsi, nyitott és magabiztos felnőtté válást támogat.
Ha tetszett ez az írás, és szívesen olvasnál még hasonló élménybeszámolókat, nagyon örülök, ha értékeled a bejegyzést – akár egy megosztással, akár egy kedves üzenettel. Kérdésed van? Gondolatod támadt? Nyugodtan írd meg nekem, szívesen válaszolok!
A Workaway egy nagyszerű lehetőség arra, hogy utazás közben kulturális élményeket szerezz és önkéntesként dolgozz. A blogsorozat első részében magáról a Workawayről is bővebben írtam, szóval, ha kíváncsi vagy a platform működésére, az előnyeire vagy a mi első élményünkre Olaszországban, akkor azt itt tudod megtekinteni.
Ha szeretnél te is hasonló programokban részt venni, akkor regisztrálj a Workaway weboldalán. Ha az alábbi linket használod a regisztrációd során, akkor 1 hónap extra tagságot kapsz ajándékba. Illetve ezzel egy időben a mi tagságunk is 1 hónappal meghosszabbodik.
8 hónap, 8 ország, 240 ezer forint havonta – kevesebbe került utazni, mint otthon maradni. Workaway-jel ingyen szállást és ételt kaptunk, miközben helyi családokkal éltünk és dolgoztunk. Mutatjuk a teljes költségvetést, minden spórolási tippel együtt!
Három hét Svájcban, a hegyek között – friss kertből szedett alapanyagok, illatos fűszerek és színes, őszi hangulatú növényi ételek minden nap. A céklás ragutól a vegán fondue-ig, minden falatban ott volt a házi ízek melege és a természet közelsége. Fedezd fel, milyen finomságok születtek a svájci hetek alatt! 🌿
